2-3 MILLIÓ FORINT FÜRDŐSZOBA FELÚJÍTÁSRA, FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉSRE ÁLLAMI TÁMOGATÁSSAL! 2 KÜLÖNFÉLE TÁMOGATÁST KAPHAT EGYSZERRE FELÚJÍTÁSRA!

2-3 millió forintot fűtéskorszerűsítésre,  fürdőszoba felújításra!

A lakástakarék-pénztári megtakarítások legfontosabb célja évek óta a felújítás. A jellemzően 2-3 millió forintot fűtéskorszerűsítésre és fürdőszobára költjük.

A mostanában pénzükhöz jutó lakástakarék-pénztári tagok átlagosan 4-8 éve kötötték a szerződésüket, és most – a jellemzően kisebb betétek miatt – nagyjából 2,5-3 millió forintot költhetnek lakáscélokra. Ez az összeg azonban csak részben – nagyjából felében – jelenti a befizetett összegeket. A másik fél a pénztárak által adott kedvező kamatozású kölcsön – tájékoztatott az Inforádió.

Köntös Péter az OTP Lakástakarék vezérigazgatója jelezte, hogy továbbra is a felújítás és a korszerűsítés a leggyakoribb felhasználási cél. Ezen belül leginkább a fürdőszoba felújítás, illetve a fűtésrendszer átalakítása gyakori. A festés, homlokzati szigetelés is megjelenik a kitűzött célok között, és van néhány kevésbé kézenfekvő cél – a pénz felhasználását igazoló számlák adatai alapján –, mint a beépített bútorok vásárlása.

(Inforádió)

MÁS LEHETŐSÉG ÉRDEKEL? MUTATUNK AZT IS!

Február végén új energiatakarékossági pályázatok jelentek meg, amelyekkel 0 százalékos kamatozású visszatérítendő hitelt igényelhetnek az érintettek, a támogatási körbe minden eszköz belefér, ami legalább 1 kilowattóra energiát meg tud takarítani . A támogatást a fűtéskorszerűsítéstől, nyílászáró cserén át a szigetelésig bármire fel lehet venni, sőt akár kazánt is cserélhet belőle! Lakóközösségek, lakások, társasházak, családi ház tulajdonosok, magánszemélyek kérhetik, családi házaknál 500 ezer forinttól 10 millió forintig, lakásoknál pedig 500 ezer forinttól 7 millió forintig lehet támogatást igényelni. A pályázathoz 10 százalék önrész kell.
Felhívjuk a figyelmet, hogy ez visszatérítendő támogatás, nem ajándékpénz, de óriási előnye, hogy teljesen kamatmentes!

ITT A LISTA : EZEKEN A HELYEKEN IGÉNYELHETI A PÉNZ MOSTANTÓL >>>>> mfbpontok!

Ha tetszett a cikk, kérjük oszd meg, hogy mások is láthassák!

Leave a comment