FIGYELEM! BEDURVUL AZ IDŐJÁRÁS – KIADTÁK A VÖRÖS RIASZTÁST VASÁRNAPRA!

Hirdetés:

FIGYELEM! BEDURVUL AZ IDŐJÁRÁS – KIADTÁK A  VÖRÖS RIASZTÁST VASÁRNAPRA!

EXTRÉM, REKORDKÖZELI HIDEG

A vasárnapra virradó éjszaka az ország döntő részén ismét -10 fok alá csökken a hőmérséklet. A Dunántúl keleti harmadán és az ország keleti felén jellemzően -15 fok alatti hőmérséklet valószínű. Az ország középső részein és az Északi-középhegység völgyeiben a szélvédett területeken, különösen a hóval borított tájakon azonban -20, -27 fok közötti hőmérséklet várható. A leghidegebb az Északi-középhegység nyugati völgyeiben valószínű.

SZÉL, HÓÁTFÚVÁS, VASÁRNAP NYUGATON KISEBB HAVAZÁS

Északkeleten, keleten (kiemelten Borsod keleti felén és Szabolcsban) az erős, olykor esetleg viharos (ált. 45-65 km/h) szél a hóval borított tájakon kisebb körzetekben továbbra is hordhatja a havat.

Az éjszaka második felétől vasárnap kora délutánig a Dunántúl nyugati harmadán (elsősorban az Alpokalján) többfelé várható jellemzően gyenge havazás (becsült friss hóréteg: ált. lepel – 4 cm, de főként Sopron környékén nem zárható ki 4-5 cm-t meghaladó mennyiség sem). Nyugaton a vasárnap délutántól, estétől ismét megerősödő (40-60 km/h) északi szél – az addigra – havas területeken hóátfúvást okozhat. Vasárnap késő estétől a Tiszántúlon is előfordulhat hószállingózás, gyenge havazás (becsült friss hó: lepel – 1 cm).

2017.01.07. 18:09 Országos Meteorológiai Szolgálat

Forrás : met.hu

Szponzorált linkek
Pest megye
Jel Fok Esemény Leírás
Extrém hideg fokozat: 2 Extrém hideg A hőmérséklet – 20 °C alá csökkenhet.
Baranya megye
Jel Fok Esemény Leírás
Extrém hideg fokozat: 1 Extrém hideg Hőmérséklet -15 °C alá csökkenhet.
Bács-Kiskun megye
Jel Fok Esemény Leírás
Extrém hideg fokozat: 1 Extrém hideg Hőmérséklet -15 °C alá csökkenhet.
Békés megye
Jel Fok Esemény Leírás
Extrém hideg fokozat: 1 Extrém hideg Hőmérséklet -15 °C alá csökkenhet.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hófúvás fokozat: 1 Hófúvás Gyenge hófúvás. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet.
Extrém hideg fokozat: 1 Extrém hideg Hőmérséklet -15 °C alá csökkenhet.
Csongrád megye
Jel Fok Esemény Leírás
Extrém hideg fokozat: 1 Extrém hideg Hőmérséklet -15 °C alá csökkenhet.
Fejér megye
Jel Fok Esemény Leírás
Extrém hideg fokozat: 1 Extrém hideg Hőmérséklet -15 °C alá csökkenhet.
Győr-Moson-Sopron megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hófúvás fokozat: 1 Hófúvás Gyenge hófúvás. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet.
Hajdú-Bihar megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hófúvás fokozat: 1 Hófúvás Gyenge hófúvás. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet.
Extrém hideg fokozat: 1 Extrém hideg Hőmérséklet -15 °C alá csökkenhet.
Heves megye
Jel Fok Esemény Leírás
Extrém hideg fokozat: 2 Extrém hideg A hőmérséklet – 20 °C alá csökkenhet.
Komárom-Esztergom megye
Jel Fok Esemény Leírás
Extrém hideg fokozat: 1 Extrém hideg Hőmérséklet -15 °C alá csökkenhet.
Nógrád megye
Jel Fok Esemény Leírás
Extrém hideg fokozat: 3 Extrém hideg A hőmérséklet -25 °C alá csökkenhet.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hófúvás fokozat: 1 Hófúvás Gyenge hófúvás. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet.
Extrém hideg fokozat: 1 Extrém hideg Hőmérséklet -15 °C alá csökkenhet.
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Jel Fok Esemény Leírás
Extrém hideg fokozat: 2 Extrém hideg A hőmérséklet – 20 °C alá csökkenhet.
Tolna megye
Jel Fok Esemény Leírás
Extrém hideg fokozat: 1 Extrém hideg Hőmérséklet -15 °C alá csökkenhet.
Vas megye
Jel Fok Esemény Leírás
Hófúvás fokozat: 1 Hófúvás Gyenge hófúvás. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet.
Zala megye

Ha tetszett a cikk, kérjük oszd meg, hogy mások is láthassák!

Leave a comment