CSALÁDOK FIGYELEM! MOST ÉRKEZETT! SZÁZEZREKET ÉRHET NEKTEK EZ AZ APRÓ INFORMÁCIÓ! ALIG PÁRAN TUDNAK RÓLA, PEDIG NAGYON SOK PÉNZT JELENT!

CSALÁDOK FIGYELEM! MOST ÉRKEZETT! SZÁZEZREKET ÉRHET NEKTEK EZ AZ APRÓ INFORMÁCIÓ! ALIG PÁRAN TUDNAK RÓLA, PEDIG NAGYON SOK PÉNZT JELENT!

Amikor a gyermekvállalás mellett dönt egy pár,akkor arra kel számolniuk, hogy a baba érkezésével megnőnek a kiadások. Egyik tényező, hogy kiesik egy kereset, amikor megérkezik a baba, és otthon marad vele az édesanya, vagy  esetleg már egyáltalán nem szokatlan, hogy az édesapa marad a kicsivel otthon.

Az otthon maradt szülő Gyermekgondozási díjat (GYED) kap az első időszakban, egészen  a baba két éves koráig, amelynek mértéke   a szülő  korábbi keresetének a  70 százaléka. Ezért érdemes nagyon meggondolni, hogy melyik szülő  maradjon otthon a gyermekkel.

Abban az esetben , ha nagy a különbség a két szülő keresete között, akkor annak a szülőnek érdemes  otthon maradnia anyagi szempontból tekintve , amelyiknek alacsonyabb a jövedelme.

A döntés előtt szükséges kiszámolni, hogy melyik szülőnek érdemesebb tovább dolgoznia, mert ha kevés az eltérés a két szülő fizetése között akkor természetesen nem az anyagiakat kell e3lsősorban figyelembe venni.

Érdemes azt is fontolóra venni, hogy egyre népszerűbb  a távmunka is, így egyre több cégnél megoldható, hogy a munkavállaló otthon végezze e a munkáját. Például, ha az apa fizetése az alacsonyabb, és döntésük alapján ő marad a gyerekkel otthon,  akkor bizony , ha az anya otthonról dolgozhat, az lenne a legideálisabb megoldás, mert a család  anyagilag is jól jár, és közben a gyermeket is együtt nevelhetik.

Létezik  korlát!

A törvény felső korlátot szab meg  a gyednek: ennek az ellátásnak az összege nem lehet több, mint a minimálbér kétszeresének a 70 százaléka. Ha azt számoljuk, hogy 127 500 forint a minimálbér , a számításoknál  a bruttó bért  kell figyelembe venni,akkor 178 500 forint a kétszeresének a 70 százaléka. Az állam ebből az összegből még levon 10 százalékot nyugdíjjárulék és szja-előleg jogcímen, így legfeljebb havi 160 650 forintot kaphat a gyeden lévő szülő,még abban az esetben is, ha ennél nagyobb összeg járna neki a fizetése alapján.

És lássuk a  trükköt!

A GYED extra a másik kiváló  lehetőség az otthoni munkavégzés mellett. A gyeden lévő szülő már a baba fél éves korától visszamehet dolgozni természetesen úgy,  nem kell lemondania a gyermekgondozási díjról, és emellett még a fizetését is megkapja. Abban az esetben, ha  nem szeretnék már fél évesen bölcsődébe adni a gyermeküket a szülők, de szeretnék kihasználni a  GYED extra nyújtotta ehetőséget, akkor a következőt kell tenni: 6 hónapig érdemes annak a szülőnek otthon maradnia a babával, amelyik azután még otthonról is tud dolgozni. Így tehát a szülő  egészen korán visszamehet dolgozni ezalatt pedig jogosult a gyed extrára, és a gyereket mégsem kell bölcsődébe vinnie.

A cikk a  penzcentrum.hu cikke alapján készült.

Ha tetszett a cikk, kérjük oszd meg, hogy mások is láthassák!

Leave a comment