FIGYELEM MOST ÉRKEZETT! EKKOR KÉZBESÍTIK A 10 EZER FORINTOS ERZSÉBET UTALVÁNYOKAT!

Hirdetés:

FIGYELEM MOST ÉRKEZETT! EKKOR KÉZBESÍTIK A 10 EZER FORINTOS ERZSÉBET UTALVÁNYOKAT!

A kormány érdemben tud segíteni a nyugdíjasok megélhetésében!

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt több lépés összességével magyarázta, köztük azzal, hogy nem volt infláció, 30 százalékkal csökkentek a rezsiköltségek, jövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, karácsonykor pedig 2,8 millió nyugdíjas részesül fejenként 10 ezer forintos Erzsébet-utalványban. Utóbbit a kormányhivatalok, járási hivatalok fogják kézbesíteni december 21. és 24. között. Ennek indoka, hogy a posta 480 forintért vinné ki darabját, ami komoly díjtételt jelentene – tette hozzá.

Szponzorált linkek


A tárcavezető szerint az idei költségvetés sikeresen zárul, ez az egyik legjobb év volt a bevételek szempontjából, ezért az a méltányos és fair, ha a nyugdíjasok is részesülnek a közös munka eredményéből. Jelezte azt is, hogy a jövő évi nyugdíjemelés 56 milliárd forint többletet igényel.


Lázár János kitért arra, hogy 1990 óta nem volt példa ilyen magas foglalkoztatási arányra, idén 11 ezerrel csökkent a közfoglalkoztatásban és 138 ezerrel nőtt a piaci foglalkoztatásban állók száma. Ma 700 ezerrel dolgoznak többen, mint 2010-ben – emelte ki. A miniszter egy uniós felmérésre hivatkozva azt is tudatta, hogy Magyarország kiemelkedik a romaintegrációban: a 28 tagállamból a 2. helyen áll az érintettek foglalkoztatásában és itt a legmagasabb az óvodába, iskolába járó roma gyermekek aránya.

Ha tetszett a cikk, kérjük oszd meg, hogy mások is láthassák!

Leave a comment