EZT TUDNIA KELL HA BÁRMILYEN TELEFONOS ÜGYFÉLSZOLGÁLATOT HÍV – EZ A HIVATALOS 5 PERCES SZABÁLY!

Hirdetés:

Fontos – erről tudnia kell ha bármelyik ügyfélszolgálatot hívja! az Ön érdeke!
Valószínűleg sokakat bosszantott már, hogy a telefonos ügyfélszolgálaton az ügyintézővel csak hosszú várakozás után lehetett beszélni, vagy ezt már nem is várták meg, és a zene alatt letették a kagylót. Pedig ez már nem fordulhatna elő, ha mégis, akkor a panasztétel után akár bírságra is számíthat a cég, legyen az áramszolgáltató, bank vagy biztosító.

A két évvel ezelőtti jogszabályok pontosan meghatározzák azt a vállalkozói kört, amelyre az „ötperces szabály” vonatkozik: ezek elsősorban a köz-, illetve hírközlési szolgáltatók. A két fő szabály szerint a vállalkozásoknak egyrészt úgy kell megszervezniük a munkát, hogy a fogyasztó ésszerű határidőn belül el tudja intézni az ügyét, másrészt törekedniük kell arra, hogy a hívásindítástól öt percen belül a fogyasztó élő hanggal tudjon érdemben ügyet intézni – mondta Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója az M1 Ma délelőtt című műsorában.

Szponzorált linkek

Szerinte a szolgáltatók komolyan veszik a szabályt. Panasz esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jogosult a szankcionálásra, amely adott esetben bírságot is kiszabhatnak a jogsértés súlyától függően – hangsúlyozta. Emlékeztetett: a telefonosok beszélgetések rögzítéséről a vállalkozásnak előzetesen tájékoztatnia kell a fogyasztót, a panaszok felvételét pedig általános főszabályként 5 évig meg kell őriznie. A beszélgetést a fogyasztó díjmentesen kikérheti, amelyet a visszakereshetőség miatt egy egyedi azonosítószámmal látnak el – fejtette ki.

Az NFH minden panaszos ügyet egyedien kezel, aminek során a fogyasztót és a szolgáltatót is meghallgatja. A hatósághoz tavaly 69 fogyasztói bejelentés érkezett a hírközlési szolgáltatók ezen gyakorlatára vonatkozóan, és 30 esetben történt jogsértés; tavalyelőtt fele ennyi – közölte. Megjegyezte: amennyiben egy vállalkozásnak nincs előírva telefonos ügyfélszolgálat létesítése, az általános szabályok alapján írásban, vagy személyesen kell biztosítania a panasztételi lehetőséget, amiről jegyzőkönyvet is fel kell vennie.

Forrás : hirado.hu

Ha tetszett a cikk, kérjük oszd meg, hogy mások is láthassák!

Leave a comment