9%- al emelnék a minimálbért

9%- al emelnék a minimálbért

Az elmúlt időszakban nőtt a dolgozói szegénység Magyarországon, ami összefüggésben van a szakszervezetek érdekérvényesítési lehetőségeivel. Emiatt a szakszervezet többek közt kilenc százalékos szja-t és ugyanakkora mértékű minimálbér emelést javasol.

Kordás László szekszárdi beszédében bejelentette, hogy az MSZSZ bérfelzárkóztatási programot hirdetett, amit csütörtökön tárgyal a konföderáció elnöksége. Ismertetése szerint a program lényege a „négyszer kilenc” elve: a következő három évben évente 9 százalékkal nőne a minimálbér, és azt javasolják, hogy 2018-ban az alacsony keresetűek személyi jövedelemadója 9 százalék legyen.

Stratégiai cél, hogy a minimálbér nettó értéke érje el a létminimum értékét, a 68 500 forint nettó minimálbér és a 2013-as 87 500 forintos létminimum közti különbség szűnjön meg. Emellett a szervezet kész a tárgyalásra a többéves felzárkóztatásról, de a megyei szakszervezeti tisztségviselőkkel arról is beszél, hogy milyen eszközökkel tudnak érvényt szerezni törekvésüknek akkor, ha nincs tárgyalási készség a munkáltatók és a kormányzat részéről.

Arról is beszámolt, hogy eddig nem történt előrelépés több olyan kérdésben, amelyeket a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége a 2014 decemberi bérmegállapodás záradékában rögzített. Ezek között említette a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíj ügyét. Az MSZSZ mások mellett azt javasolja, hogy a még járó korkedvezmény időtartamát arányosan állapítsák meg. Példaként hozta fel a 2012-ben hatályba lépett munka törvénykönyvének azt a szabályát is, amely az éves szabadságot a betegszabadságon eltöltött idővel arányosan állapította meg. A parlament már módosította a jogszabályt, de az elmúlt három évben sokan kevesebb szabadságot kaptak. A szakszervezeti vezető jelezte: az „elvett szabadságokat vissza fogják szerezni”, ha kell peres úton.




Kordás László megjegyezte, hogy a február 25-én a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének és az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének egyesülésével létrejött MSZSZ-től azt várják, hogy hatékonyabb, nyugati típusú szakszervezeti modellt valósítanak meg, amely nemcsak a munka világával, hanem a szociálpolitika, az esélyegyenlőség és a társadalombiztosítás kérdéseivel is foglalkozik.

Forrás : www.eco.hu

Ha tetszett a cikk, kérjük oszd meg, hogy mások is láthassák!

Leave a comment